A krétai csata S01E01
Leírás:
A krétai csata (németül Luftlandeschlacht um Kreta, görögül Μάχη της Κρήτης) a második világháború jelentős csatája volt, melynek során a tengelyhatalmak elfoglalták Kréta szigetét a védekező szövetségesektől (a Brit Nemzetközösség és Görögország) csapataitól. A csata 1941. május 20-án kezdődött, amikor a németek Merkur hadművelet néven több ezer ejtőernyőst dobtak le, majd a későbbiekben légi úton további csapatokat szállítottak a szigetre.
A szövetséges véderőt a brit helyőrség, a Görögország kiürítése során a szigetre hozott szedett-vedett csapatok, valamint görög partizánok és önkéntesek, valamint sebtében szervezett görög alakulatok alkották.
A csata első napján a németek végrehajtották az addigi történelem legnagyobb ejtőernyős-hadműveletét. A ledobott katonák az első nap hatalmas veszteségeket szenvedtek a gyorsan eszmélő szövetségesektől (akiket hatékony hírszerző munka is segített). A második nap azonban – nem kis szerencséjüknek, valamint a szövetséges felső parancsnokság hibás helyzetértékelésének köszönhetően – sikerült elfoglalniuk Maleme repülőterét, ahová további erősítéseket tudtak leszállítani, így úrrá lettek a helyzeten és 10 hosszú nap alatt legyűrték a rosszul felszerelt védők ellenállását. A vert szövetséges csapatokat tengeri úton szállították el, azonban sokuk a szigeten rekedt és fogságba esett, valamint a kiürítést végző Brit Királyi Haditengerészet is súlyos veszteségeket szenvedett.
A krétai csata több szempontból is "első" volt a háború során: ez volt az első, döntően légi szállításon alapuló hadművelet, a szövetségesek itt használták először érdemben a német Enigma rejtjelező rendszer megfejtésével nyert információkat, és a németek itt találkoztak először a polgári lakosság tömeges fegyveres ellenállásával. Az elsőként ledobott német ejtőernyőscsapatok olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy Hitler a háború hátralévő részében megtiltott minden nagyszabású ejtőernyős-hadműveletet. A szövetséges parancsnokokra azonban mély benyomást tett az ejtőernyősök sikere, és a csata tanulságait levonva kezdtek bele a saját
#documentar #film
A film hossza: 00:51:22 (Ha most elindítod a lejászást, 06:03-ra lesz vége a filmnek.)
Megtekintve: 148 alkalommal
Feltöltve: 2022-02-16 18:00:00 (2 éve)
További dokumentumfilmek
- 8 hiba, amit a férfiak elkövetnek az ágyban / ismeretterjesztő
- A Világegyetem - 53 FOLYÉKONY UNIVERZUM
- Elhagyott építmények 8
- Idegen bolygó 06
- A maffiabirodalom III Titoktartási fogadalom
- Felvonó a vérpadra
- Minden lében két kanál S01E24 Valaki vár
- Stephen Hawking: A mindenség elmélete
- Híres gondolkodók Sigmund Freud
- Az Ókori Görög Birodalom
- A Voynich-kódex - A világ legrejtélyesebb kézirata
- Rendkívüli törvényszéki ügyek S02E04.webm
Hozzászólások
Tetszett a film? Vagy éppen ellenkezőleg nem? Itt bátran elmondhatod a véleményedet.
comments powered by Disqus