Vissza /

ÁLMODOZTÁL már arról, hogy jobb életnek örvendj /ismeretterjesztő



Leírás:
ÁLMODOZTÁL már arról, hogy jobb életnek örvendj

Ha megnyugtató válaszokat találunk, az teljes mértékben megváltoztatja a dolgokat. Egy professzor, aki túlélte az auschwitzi koncentrációs tábor borzalmait, a következőket figyelte meg: „a világon semmi olyan effektíven nem segíti az embert még a legrosszabb körülmények túlélésében is, mint annak a tudata, hogy az ember életének értelme van.” A professzor úgy vélte, hogy még az ember lelki egészsége is ezzel az értelem utáni kereséssel van összefüggésben.

Évszázadokon át sokan a valláson keresztül kerestek választ. Miután Gautama (Buddha) látott egy beteg embert, egy vénembert, továbbá egy halottat, a vallásban keresett megvilágosodást, másképpen megfogalmazva értelmet, de anélkül, hogy Istenben mint személyben hitt volna. Mások a saját egyházaikhoz fordultak.

Mit mondjunk azonban a mai emberekről? Sokan a tudományt helyezik középpontba, a vallást, valamint „Istent” elvetik, mint amelyeknek nincsen jelentőségük. A Religion and Atheism című könyv ezt mondja: „Minél inkább fejlődik a tudomány, úgy tűnik, annál kevesebb a hely Isten részére. Isten Kirekesztett Személy lett.”

Remélem, élvezni fogjátok ezt!
Ha tetszett a videó, lájkold és oszd meg.
Ne felejts el feliratkozni erre a csatornára a további frissítésekért.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Adna nekem egy csésze kávét
Paypal : [email protected]
or https://www.paypal.me/ZolaTech
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
#alatok #film #dokumentumfilm

A film hossza: 00:07:47 (Ha most elindítod a lejászást, 08:20-ra lesz vége a filmnek.)

Megtekintve: 18 alkalommal

Feltöltve: 2022-06-29 07:31:00 (1 éve)

Kulcsszavak: ÁlmodoztÁl, már, arról, jobb, életnek, örvendj, /ismeretterjesztő


További dokumentumfilmek




Hozzászólások

Tetszett a film? Vagy éppen ellenkezőleg nem? Itt bátran elmondhatod a véleményedet.

comments powered by Disqus