Vissza /

A Hold Titokzatos Születése - Az Univerzum Rejtélyei - HD 1080p



Leírás:
A Hold az Apollo-program során gyűjtött geológiai bizonyítékok alapján nagyrészt a Föld anyagából származik. Korábban több elmélet is létezett az égitest keletkezésére, amelyek között nem is szerepelt a végül bizonyított elképzelés.
A ma elfogadott keletkezés-történeti elképzelés szerint valamikor a Naprendszer kialakulását követő 30-50 millió (de legkésőbb 100 millió) éven belül, egy hatalmas bolygóközi ütközés történt. Ebben a formálódó ős-Föld és egy Mars méretű bolygócsíra (melyet Theiának neveztek el) összeütközött, és az ütközés által kilökődött anyag állt össze előbb gyűrűvé, majd gömb alakú bolygótestté, a későbbi Holddá. Eszerint a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben lehet benne a becsapódó másik test anyagából is. A feltételezett becsapódás jól magyarázza, miért van a Holdnak méretéhez képest viszonylag kis, fémes magja, a két ütköző égitest magja ugyanis a Földön maradt, és a két köpeny könnyebb anyagának lerepülő szilánkjai képezték a Föld körüli gyűrűt. Mivel mindkét égitest megolvadt az ütközés során, részben mozgási energiájuk miatt, ezért anyaguk fajsúlya szerint rétegződött, a nehezebb elemek így a magba kerültek.
Később a két bolygótest együtt fejlődött tovább, bár a fejlődéstörténetük két önálló irányt vett. A Föld légkörének, mágneses mezejének és méretének köszönhetően mások voltak a felszínformáló erők, mint kísérőjén. A Holdon a napszél és a folyamatosan a felszínre záporozó testek bombázása alakította a felszínt, mivel a kisebb test hamarabb lehűlt és a vulkáni vagy tektonikai aktivitás már a fejlődéstörténet igen korai szakaszában leállt.

Forrás: Wikipédia

Jó szórakozást! ;)

Szórakozás magyarul:
Teljen dokumentumfilmek magyarul.
Folyamatosan bővülő csatorna! Érdemes feliratkozni! ;)

Nézd meg a lejátszási listákat és a csatorna többi videóját itt:

https://www.youtube.com/channel/UC014cO-x9XrZdQ3q_dekHfQ

Témák, teljes dokumentumfilmekkel:

Ókor:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLENTMCApy2CVGzsGp1ang_Dw9eMBtcghn

Második Világháború:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLENTMCApy2CXQ1zD6fZHD4pTGE339Jwvs

Titkok a Történelemből:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLENTMCApy2CUVK55R6u6WG8Ytb2_F130y

Hódítók, Vezérek, Zsarnokok:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLENTMCApy2CX2T72xAcfVfduKHqkyipcF

A Világegyetem:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLENTMCApy2CWVkxUCIH5EkMMUiH54gYrP

Köszönöm, hogy nézel! Jó szórakozást! ;)

A film hossza: 00:24:43 (Ha most elindítod a lejászást, 18:53-ra lesz vége a filmnek.)

Megtekintve: 1.973 alkalommal

Feltöltve: 2021-03-20 11:30:00 (3 éve)

Kulcsszavak: hold, titokzatos, születése, univerzum, rejtélyei, 1080p


További dokumentumfilmek




Hozzászólások

Tetszett a film? Vagy éppen ellenkezőleg nem? Itt bátran elmondhatod a véleményedet.

comments powered by Disqus